Egy bármilyen tetszőleges multinál a marketingest onnan lehet megismerni, hogy neki van a legnagyobb kupleráj az asztalán. A holmik természetéből általában nemcsak a kategória, de a márka, vagy legalábbis az árszegmens is jó eséllyel tippelhető. Kívülállók számára egészen furcsa vizuális élményt nyújt a marketinges, aki babapapik, intimbetétek, zacskós levesek, joghurtos poharak, vagy sörösüvegek között tengeti mindennapjait. A marketingesnek mindez fel sem tűnik, csak akkor kezd el foglalkozni a pakolás gondolatával, amikor asztala kezd komolyan megközelítetlenné válni. Addig is ő az, akihez öröm megbeszélésre menni, mert mindig találni nála valami érdekes dolgot, amiről aztán órákig tud beszélni, ahelyett, hogy az találkozó eredeti tárgyáról esne szó. Mindez a marketinges túlélési stratégiájának alapjairól árulkodik...
A marketinges ugyanis az, aki a kis dolgokról is nagyon sokáig tud beszélni, pláne a nagyokról. A marketinges az, akitől ha kérdezel valamit, akkor készít egy színes-szélesvásznú prezentációt, és akkor is így van ez, ha momentán nem tudja a választ a kérdésre, amit feltettek neki. Ekkor még több kép és animáció van a póverpojintban azért, hogy a hallgatóság úgy beleszédüljön mindebbe, hogy elfelejtse az eredeti kérdését. Sajnos ez a módszer (parasztvakítás) igazgatóknál és attól feljebb már nem nagyon működik. A marketinges az, akiről senki sem tudja, mit csinál, még a másik marketinges sem. Mert a pénzügyes számol valamit, az IT-s frissít és/vagy installál, a HR-es interjúztat és bérszámfejt (ez különösen fontos munka), a saleses próbál rásózni valakire valamit (lehetőleg jó sokat és jó drágán), de vajon mit csinál a marketinges? Valamit biztosan, hiszen mindig el van havazva és rendszerint utolsónak hagyja el az irodát. Mivel senki sem tudja pontosan, mit csinál, ezért az ő munkája az, amihez mindenki ért, és amit mindenki kommentál. Sajnos, ha kommentálónak történetesen túlságosan sok csillag van a váll-lapján, akkor bizony figyelembe kell venni, amit mond. Na, így születnek az elcseszett designok és a kasztrált reklámok.
A marketing mégis az a valami, amitől sok minden működik és eladhatóvá válik, ezért aztán lehet, hogy mégiscsak csinál valami értelmeset a marketinges is?! Figyeljük meg a következő minősített eseteit.
A piackutató
Komolyságával és összeszedettségével tűnik ki kollégái közül, néha maga se érti, hogyan bírja elviselni őket. Ismertetőjele, hogy jó viszonyt ápol az Excellel és nem menekül, ha a számot lát. Az érthetetlen, színes ábrák nagy varázslója ő. Ha felteszel neki egy kérdést, mindig egy grafikon vagy statisztika a válasz, amit rajta kívül senki sem lát át és ennek ő titkosan örül. Néha messziről szociológusnak nézik, amikor közelebb jön akkor tanárnak, esetleg könyvtárosnak. Céges bulikban ritkán ugyan, de ellazul, ekkor kiderül, hogy van humora.
A trade marketinges
Ő az, aki a marketingest összeköti a valósággal, vagy legalábbis ezt hiszi magáról. A legtöbbször olyasmiket lehet tőle hallani, hogy „kivitelezhetetlen, megoldhatatlan, a képviselő ezt nem tudja, nem fér bele az idejébe, nincsen hely az SAP űrlapon, nem gondolod komolyan, hogy ebbe a Tesco belemegy és különben is a boltos nem agysebész, nem fogja érteni, a kocsmáros meg pláne nem, még mindig nem vágod?! Figyelj, menj már ki egy képviselővel egy napra a terepre, hogy lásd a valóságot!” Igen, a trade marketinges szeretne mindent végtelenül leegyszerűsíteni, az ideális reklámszlogen szerinte az, hogy „vedd meg!”, lehetőleg sárga alapon piros betűvel. Ha kérdezel tőle valamit, rövid és magabiztos választ kapsz, tények és számok említése nélkül. Ilyesmivel ő nem zaklatja fel magát, minek is! Zárójelben jegyzem meg, hogy a trade marketingesnek végül nagyon sokszor igaza lesz, zárójel bezárva.
A trades alfaja a POS fejlesztő, akinek még az átlag marketingesnél is nagyobb káosz van az asztalán és a körül. Gyakorlatilag egy áthatolhatatlan display dzsungelben éli a napjait, bozótvágó késsel lehet őt megközelíteni vagy telefonon, mert éppen lement a raktárba. Ő a hasztalan belógós, kilógatós vagy rálógatós műanyag izék, a boltos kisfiának nyúlketrecében landoló termékbemutató displayek, villogó, vibráló, zenélő vásárlásösztönző eszközök és az egyéb beazonosítatlan raktári objektumok guruja. Viszont karácsonykor mindig ő kapja a legtöbb ajándékot a partnerektől, amivel még nagyobbá válik a kupleráj az asztala körül.
Az ügynökségek
A halmozottan hátrányos helyzetűek a még marketingesebbek: a kreatív, ATL-BTL-média-digitális-rendezvényes-promóciós-hostess-gyakorlatilag mindenhez értünk ügynökség lelkes munkatársai. Az ügyfélhez mindig csapatba verődve érkeznek, nyáron flip-flopban, télen hülye sapkákban és mindig van valaki, aki Converse cipőt húzott aznap. Jellemző rájuk a fekete keretes szemüveg, az almás számítógép és egyesekre a bizonytalan nemi érdeklődés. Az ügynökségi csapat majdnem mindig mindenhonnan elkésik, mert nagy volt a forgalom, és ők a belvárosban dolgoznak ám, illetve mert sokan vannak és mindig várni kell valakire. Ha már sokszor elkéstek, és kezd mindez kínossá válni az ügyfél előtt, akkor viszont annyira korán érkeznek, hogy a recepción történő várakozás során tanúsított viselkedésükkel és látványukkal simán kiverik a biztosítékot a cég öltönyösen komoly vendégeiből, akik remélhetőleg nem a regionális igazgatóság tagjai csak auditorok vagy adóellenőrök. Persze mindezt a „reklámosoknak” megbocsátjuk, mert ők amolyan megtévedt MŰVÉSZEK, ami gyakorlatilag mentség mindenre. Sajnos, ebben a mai globalizált, fogyasztóközpontú társadalomban a művészetből nem futná még az eggyel ezelőtti ájfónra sem, pláne nem a legújabbra, be kell hát állni a sorba, készpénzre kell váltani a drága tehetséget! Mindez olyan frusztráló, hogy kénytelenek róla rendszeresen romkocsmák félhomályában derengeni.
Köszönet a bejegyzésért csib-nek! Ha Neked is lenne mondanivalód, küldd ide: karrierutam@gmail.com
Utolsó kommentek