A sikersztorik mindig egy nagy álommal kezdődnek és ebben a mi kis hazánkban sincsen hiány. A miniszterelnöknek van ugyanis egy nagy víziója, amivel nem lehet nem egyet érteni: szeretné a középosztályt megerősíteni. Egy nagy, tehetős, sokat dolgozó, még többet adózó és fogyasztó középréteg minden jóléti állam alapja és ez nálunk nyilvánvalóan hiányzik.
No, de hogyan is fognak a tömegek felemelkedni és kitörve kispolgári létükből, igazi erős középosztállyá alakulni, ami majd elhozza a várva várt Kánaánt? Erre a kérdésre válaszolni jóval nehezebb, mint nagyot álmodni…
Anélkül, hogy belebonyolódnánk a definíciós vitákba, alapvetően két tényező kombinációjával mérik az egyén társadalomi státuszát, ez pedig az iskolázottsága és az életszínvonala. Dacára az utóbbi hónapok eseményeinek az elmúlt húsz évben a magyar oktatás tömegek számára elérhető és ingyenes volt. Aki akart és volt hozzá esze, tanulhatott. Nem ez akadályozta a középosztály megerősödését. Éppen ellenkezőleg! Talán olyanok is diplomát szereztek, akik sokkal jobban tették volna, ha szakmát tanulnak, és kiváló gázszerelőként gazdagítják az országot. Ennél sokkal nehezebb kérdés a vagyoni gyarapodás. Eleve kiesik számos értelmiségi szakma, ami egész egyszerűen nem alkalmas arra, hogy egy középosztálybeli család jólétét tartósan megalapozza. Egy tanár, egy könyvtáros egyik országban sem fog nagyságrendekkel magasabb életszínvonalon élni bérből és fizetésből, mint ahogy a szülei éltek. Sajnos hazánkban ebbe a kategóriába sorolható az orvosi pálya is, aminek normális esetben bizony komoly kiugrási lehetőségnek kellene lennie tehetséges, de szegény fiatalok tömegei számára… Vannak aztán olyan emberek, akik valami nagyon különlegeset alkotnak. Híres művészek lesznek vagy Facebook alapítók. Ezek csodálatos dolgok, a probléma velük az, hogy kevés ez a társadalmi átrendeződéshez. Sokkal többen vannak azok, akik erős támogató hátország híján hamar felhagynak művészi ambícióikkal, vagy vállalják azt, hogy egész életükben kergetik őket a sárga csekkek és a díjbeszedők, ami meg ismét igen távol van a „sokat dolgozó, adózó, fogyasztó” középréteg víziójától. A művészet bizony úri muri és mindenhol az!
Eddig nagyjából minden humán pálya kiesett, ami maradt az a jogász, a mérnök és a közgazdász. Nem csoda, ha ezek a legnépszerűbb szakok az egyetemen. Mérnökként vagy közgazdászként viszont jó eséllyel kötsz ki egy multicégnél.. Lehetséges, hogy pont ezek a nemzetközi óriáscégek kínálnak belépőjegyet a középosztályba? De miért is?
Először is azért, mert profitorientáltak. Egy multinál nagyon ritkán foglalkoztatnak bárkit azért, mert valakinek a valakije. Persze vannak ellenpéldák, de szemben az állami cégekkel, ahol nagyjából mindenki valakinek valakije, a protekció elenyésző a multi-világban. A fő különbség az, hogy a multik a piacon folyamatosan meg vannak mérettetve, míg az állami cégek nem. Ezért aztán kénytelenek hatékonyan gazdálkodni az erőforrásaikkal, és ez alól a humán tőke sem kivétel. Minden feladatra a legjobban teljesítő embert kell kiválasztaniuk, különben lemaradnak a versenyben. Vagyis mindenkinek ugyanazon felvételi eljáráson kell túlesni, egy bennfentes annyit tud elérni, hogy ne a személyzetis kukájában landoljon az ismerős önéletrajza, vagy legalábbis ne azonnal. Innentől pedig minden az egyénen múlik – és nem feltétlen a tudásán. Egy multinál nem számít, honnan jössz, csak az, mit csinálsz. A közhiedelemmel elletében még csak egy jó ruha sem kell az állásinterjúra, nekem például nem volt.
És hogy miért fontos az, hogy az arra érdemesek emelkedjenek ki? Mert csak ekkor lesz tartós a változás. Erre jó példa a kommunista rendszer által felfelé protezsált proletárok tömege, akik egészen egyszerűen képtelenek voltak arra, hogy a rendszerváltást követően is a megtartsák a társadalmi pozíciójukat. Ha ez nem így lenne, akkor lenne középosztályunk, esetleg lennének versenyképes magyar középvállalatok is. Érdemes körülnézni a korábbi kádergyerekek körében! Nagyon kevés tudott továbblépni, holott pontosan ők azok, akik a tűz közelében voltak a rendszerváltás utáni zavaros időkben, nekik kellene, hogy tőkéjük és hatalmuk legyen, de nincs, mert éppen pultosok Londonban. Ez nem magyar betegség, a régió összes országa ezzel a társadalmi problémával küzd.
Másrészt pedig, nemcsak a saját jogon elért eredmények számítanak, hanem az értékrend is. Hiába a pénz, maradhat még valaki fejben továbbra is nagyon korlátolt. Ha pedig az marad, akkor a gyerekeit is annak neveli majd, így megint csak kérész életű lesz a változás.
Egy multinál dolgozó embertől a vállalat elvár bizonyos fajta értékrendet, ugyanis minden multinak vannak "saját" vállalati értékei. Mivel valamikor sok pénzt fizettek okos és drága tanácsadóknak ezek megfogalmazásáért, hajlamos a vezetőség elhinni, hogy nagyon egyediek, pedig a nap végére minden cégnél ugyanarról szólnak. Mégpedig hogy kifogáskeresés, mentegetőzés, bezzegelés és siránkozás helyett, optimistán, másokkal együttműködve, problémák helyett megoldásokat keresve próbáljunk munkálkodni. Mindezt egy nagy mosollyal az arcunkon, hűen a vállalathoz, a 12. munkaórában is! Aki ezt elfelejti, azoknak elég ránézni az iroda falán lógó vállalati értékekre és máris tudja, hogy „hajrá előre a célokért, kispajtások, vidáman”… Lehet ezen nevetni, vagy azon berzenkedni, hogy honnan veszi a bátorságot egy cég arra, elmondja az emberinek, hogyan gondolkozzanak, de nem értékekkel van a baj! Egy multinál ugyanis azzal a tipikusan magyar pesszimista, kifogáskeresős hozzáállással nem sok babér terem, így idővel az ember kénytelen leszokni ezekről és egy teljesen más, optimistább, felelősségteljesebb értékrendet magáévá tenni.
A végére pedig azt se feledjük el, hogy egy multikarrier mögött relatíve kemény munka áll, ami azt üzeni a gyerekeinknek, hogy szorgalmasan és tisztességesen is lehet boldogulni, nemcsak bűnözéssel vagy a médiában, esetleg a pornóiparban, vagy egy gazdag pasi oldalán.
Be kell látni tehát, hogy a multicégek komoly szerepet játszanak a középosztály alakításában éppen ezért nem értem, hogy miért kell őket szisztematikusan démonizálni egy olyan országban, amelyiknek az a víziója, hogy nagy és erős középosztálya lesz?
Persze tudom a választ. Kell egy nagy ellenség és a gonosz kapitalista nagyvállalatok tökéletesen alkalmasak erre. Hiszen nyilvánvalóan kizsákmányolnak minket, így ők a hibásak azért, mert még nincs itt a Kánaán! Sajnos egy átlagos embernek nincsenek további kérdései. Sose voltak és sose lesznek, sehol a világon.
Köszönet a bejegyzésért csib-nek! Ha Neked is lenne mondanivalód, küldd ide: karrierutam@gmail.com
Utolsó kommentek