Határok. Útlevél nélkül is átlépjük őket nap, mint nap. Van, hogy akarjuk, van, hogy nem. A multis pozíció elvárásaiban szinte kódolva van a "Világ megváltása" legalább egyszer a héten. A jelentkezés során majdnem mindenki megvallja, hogy szeretne egy változatos munkahelyet, de aztán, amikor már több hónapja egy vállalhatatlan multis elvárások okozta vidámparki hullámvasúton ül, akkor azért felkavarodik az ember gyomra. Mit tegyünk, ha ki szeretnénk szállni vagy még plasztikusabban: Mit tegyünk közvetlenül a sugárban hányás előtt? Következzen néhány taktika arra az esetre, ha valóban értékes munkánk ellenére igencsak forróvá kezd válni a leves a cégnél és ha szívesebben mennénk fogorvoshoz hétfő reggel, mint a munkahelyre.
Az első és egyben leghatékonyabb lépés a kilépés, avagy: "Nekem elegem van, én ide többet be nem megyek." Van, aki hirtelen eltűnik és betegszabadságra vonul, van aki egyszerűen csak üvöltve felmond egy álmos csütörtök reggeli megbeszélésen és az ebédjét már szabad emberként költi el egy igazán jól eső ital mellett. A főnök idegesítően sípoló hangja nagyon hamar elfelejtődik és az átkozott projektmeetingekre sem kell járni többet, juhé. Vannak, akik ezután nagyon gyorsan túl is lépnek a dolgon és próbálva csak a jövőre koncentrálva új állást, új életet keresnek, ahol talán több szerencséjük lesz, sokan azonban mély depresszióba esnek és még sokáig keresztre feszítik magukat korábbi felrúgott életük miatt. Minősített esetben a drámaian elhagyott volt munkatársakkal találkozik a delikvens egy későbbi munkahelyen.
Konklúzió: Ahogy bármilyen megoldás, ez is működhet, de azért jobb legalább egy nappal elhalasztani a bejelentést és a számunkra valamiért fontosabb emberek felé közölni valamilyen emberi indokunkat, hogy legalább ők jobban megértsék a másnapi bejelentést és ne tartsanak komplett idiótának, árulónak. Ja és ne felejtsük el begyűjteni a macis bögrénket sem a közös étkezőből!
Kettős élet
Amikor már kezd betelni az a bizonyos pohár és leesik a motivációs szint a jelenlegi munkahelyen, sokan őrült módjára kezdenek el pályázni egy másik helyre, csak hogy kiszabadulhassanak a börtönből. Fontos azonban, hogy ne veszítsük el a fókuszunkat és még ha rá is akarunk bólintani az első jónak tűnő ajánlatra, maradjunk összeszedettek a pályázás során, mert nem csak a jelenlegi főnökeink számára lesz nyilvánvaló a motivációnk, de az új cégnél, az interjú során is könnyen kiszagolhatják menekülési szándékunkat, mely jelentősen lecsökkenti esélyünket egy igazán jó állás/fizetés elérésére.
Konklúzió: Jobb az álláspiacot és a saját értékünket rendszeresen figyelemmel kísérni, hogy ha nagyon kell, akkor minél kevesebb időbe és energiába kerüljön a váltás.
Kivárásra játszók
Működőképes technika, amennyiben rendelkezünk oly mértékű rezisztenciával, hogy el tudjuk fogadni akár hosszabb távon is, hogy a dolgok nem mennek jól, ennek ellenére képesek vagyunk hagyni, hogy addig maradunk, amíg el nem mozdítanak a helyünkről. Ez nem azt jelenti, hogy nem dolgozunk rendesen, pusztán elfogadjuk, hogy az nem megoldás, ha heti 70 órában feláldozzuk magunkat egy rosszul működő céges folyamatnak, s tartjuk magunkat ahhoz, hogy nem dolgozunk többet, mint a rendes heti 40-45 óra. Kizárólag stabil lelkierővel rendelkezők képesek kitartani a legnagyobb viharban is és nagy előnyhöz juthatnak, ha az tornádó végén az időközben leeső kormányos, vagy kapitány helyére léphetnek.
Konklúzió: Multis környezetben mindenképp lesznek viharok, hol kisebbek, hol nagyobbak, szóval akárhogy is, de jobb, ha előbb-utóbb elkezdünk növeszteni egy vastag viharkabátot magunkra.
Őszinte párbajhősök
Az egyik talán legnehezebb és nem biztos, hogy hosszabb távon a leginkább kifizetődő taktika, ha folyamatosan tájékoztatás alatt tartjuk a környezetünket túlterhelt állapotunkról, az általunk látott folyamatok hiányosságairól. A problémák felszínre hozása egy hatalmas lépés a megoldás felé, mely a cég érdeke is lehet hosszú távon, rövid távon azonban könnyen ráragadhat az örökké panaszkodó szerepe a multisra, akivel nem lehet együtt dolgozni, mert nem elég flexibilis.
Konklúzió: Ha átléptük a teljesítőképességük határát, ne lépjünk át proaktív kommunikációnkkal olyan határokat, melyek határtalanul visszaszállhatnak ránk és határozottan behatárolják karrierünk határait.
Zárásként érdekelne, hogy Ti milyen túlélési taktikával éltek jelenleg a színes, szagos multis paravánok mögött?
Utóirat: Az utóbbi hetekben én is kaptam jó pár témát a cégemtől, megírni azonban nem volt energiám. Mindenesetre elég muníciót jelent majd egy jövőbeli, „Kiégés egy multinál” című cikkhez. :) Mindez most szerencsére nem jelenti a multikarrierem végét, sőt nemhogy elvett volna, hanem talán még hozzá is adott, de azért jobbnak láttam egy hosszabb szabadsággal kiszakadni a nyomás alól, ami annyira jól sikerült, hogy az utóbbi hetekben több valós egeret láttam a kis halászfalvakban, mint PC-hez csatlakoztathatót. Most azonban mindenki rettegjen, mert ismét visszataláltam civilizációs vívmányunk (?) adományához és feltárcsáztam az internetet.
Utolsó kommentek